Október 6-án Pécsen ünnepélyes keretek között adták át a VOSZ Baranya Vármegyei Szervezete által adományozható „Príma Díj” kitüntetéseket. A három, vármegyei díjazott között ismert maszkfaragónkat, a „Busóudvar” vezetőjét, Rosta Endrét is ott találjuk, aki a „Magyar Népművészet és Közművelődés” kategóriában vehette át elismerését.
Rosta Endre életének kisgyermekkora óta szerves része a mohácsi sokacok tavaszváró-tavaszköszöntő ünnepe, a Busójárás, illetve az e néphagyományhoz kötődő tevékenység. Idő kérdése volt csak, mikor kezd ő is a maszkfaragásba: tanult a nagynevű mesterektől, figyelt, olvasott, kutatott. 2001-ben nyitotta meg önálló maszkfaragó műhelyét. 2004-ben elnyerte a „Népi Iparművész” címet, azóta számos szakmai elismerést gyűjtött be. Munkáit számos kiállításon, országos rendezvényen láthatta a közönség itthon és külföldön.
Rosta Endre a 10 éve megnyílt Busóudvarnak a kezdetektől vezetője. Az intézmény, amely az első pillanattól szerves része a Busójárásnak, fontosnak tartja a fiatalok, az ovisok, iskolások megszólítását is: farsangkor itt van a Busókerék vetélkedő, rajzpályázat és Busóiskola szintén várja a gyerekeket. Kulturális színterünk időszaki rendezvényeivel, programjaival ugyancsak nevet szerzett már magának – és a vezetőjének is…
Gratulálunk, további sikereket kívánva!