Október 23-án, az 1956-os forradalom kitörésének napján a fellobogózott Hősi Emlékműnél Mansfeld Péter és Tóth Ilona, a sorsfordító napok mártírjainak képe nézett vissza ránk. Mellettük lyukas zászlót fújt a szél. Anno, a felkelők sorra vágták ki a nemzeti színű lobogókból a szovjet mintára készült magyar címert, az idők során e tettük szimbólummá nemesedett. A főhajtás konferansziéja, Hetényi Ágnes emlékeztetett bennünket: kettős ünnepre gyűltünk össze, hiszen az ’56-os események mellett az 1989-es rendszerváltás évfordulójára is emlékezünk. Baranya Vármegyei SZC Mohácsi Radnóti Miklós Technikum és Szakképző Iskola diákjai és tanárai igazán látványos színpadképet készítettek: a díszlet egyebek mellett egy kőbánya bejáratát is megidézte, utalva rá, hogy a rendszer ellenségeit nem csupán lelkileg, szellemileg, de fizikailag is igyekeztek megtörni. Az összképet a kadétok felsorakozása tette még látványosabbá. Műsoruk elején érdekes volt hallani a fiatalok párbeszédét arról, mit is jelent a középiskolások számára ’56, hogyan igyekeznek megragadni, megérteni a közel 70 éve történtek jelentőségét. Társaik dramatikus jelenete jól világított rá az akkori Népbíróságok működésére, a kommunista vezetés által irányított ítélkezési gyakorlatra a „nép ellenségeivel” szemben. Részint gitárkísérettel gyönyörű népdalokat is hallhattunk a látványos néptáncbetét mellett, majd jött a hangulati, képi kontraszt, a megtorlások időszaka, a sortüzeké: a diákok testei sorra zuhantak egymásra „élettelenül”, ahogyan az ártatlan áldozatoké egykor.  
„Ne feledd el, hogy szabad vagy!” – énekelték a fiatalok. Nem felejtjük, ahogyan műsorukat sem, amelyet méltán kísért hosszas vastaps.

De hát mi is volt a kezdet? Mi volt 1956? – tette fel a kérdést az ünnepség szónoka, Gáll Csaba. A Mohácsi Városszépítő és Városvédő Egyesület alelnöke emlékeztetett: a forradalmat mindig fiatalok csinálják, s számos példával is illusztrálta, hogy mindez jól követhető a magyar történelemben is. Egyben emlékeztetett: ha pár nap késéssel is, de Mohácsra is hatással voltak a fővárosban zajló események. A szónok kronologikusan vázolta az október 26-ától helyben kezdődő, fontosabb történéseket, közte a Nemzetőrség és a Nemzeti Tanács megalakulását, név szerint is megemlítve azokat, akik meghatározó alakjai voltak azoknak a napoknak. A kettős évforduló kapcsán Gáll Csaba kiemelte: milyen magasztos esemény volt a legtöbb magyar számára az addigi rendszer megszűnése, a köztársaság 1989. évi kikiáltása, a független, szabad ország megszületése, a soha nem volt szabadságjogokkal ránk köszöntő új világ.

– Az orosz csapatok is kivonultak az országból, ekkor válhattak valóra az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevőinek álmai – hallhattuk. A városvédők alelnöke úgy vélte, nem biztos, hogy minden úgy alakult, ahogy akkor, a rendszerváltozáskor remélte az emberek többsége, de az ország évszázadok óta vágyott szabadsága és függetlensége tény, az emberi és alkotmányos jogainkat a nemzeti alaptörvény garantálja. Szólt a fiatalokhoz is, „akik beleszülettek az előbb említett szabadságba, függetlenségbe. Akiknek ez talán természetes adottság. Maradjon is az, vigyázzanak, vigyázzatok rá! Vigyázzatok, mert ma is vannak, akik birodalmakban, nemzetek kohéziójában gondolkodnak! Ez már jórészt a ti felelősségetek. És ami nem jó irányba halad, azon már nektek kell javítani, ez már a ti munkátok kell, hogy legyen!” – mondta.
Ehhez amolyan szellemi útravalóul idézte a tizenéveseknek dr. Csúcs Lászlót, a kórház későbbi főorvosát, aki ’56-ban úgy fogalmazott: „Szabad, független, jövőnket magunk építő nép legyünk, mely tudja, hogy országot megtartani, erőssé tenni dolgos és nem véres kezek kellenek.”
– Emlékezzünk hát e gondolatokkal az 56-osokra és értük úgy, hogy az ünnep elmúltával (a szürke hétköznapokban) pártállástól, nemzetiségi és vallási hovatartozástól, egyéb különbözőségeinktől függetlenül egyszerűen „csak” tesszük a dolgunkat! „... Csak pontosan, szépen ...” A másikkal szembeni tisztelettel, megbecsüléssel, elfogadással és ha kell segítség nyújtásával, összefogással. De mindenképpen vádaskodások, hazugságok és főként bántó szándék, erőszak és vérontás nélkül. Így élve s dolgozva saját boldogulásunk mellett részesei lehetünk szűkebb környezetünk, településünk további fejlődésének, az ország erősödésének s reménykedhetünk egy békésebb kor eljövetelében is… – mondta végezetül Gáll Csaba. Szavai után a kegyelet koszorúit helyezte el a főhajtás közönsége az emlékműnél talapzatán.

– A legnagyobb tisztelettel kell gondolnunk azokra, akik 1956-ban életüket vagy szabadságukat áldozták azért, hogy ma egy demokratikus világban élhessünk. A hősök álma 1989-ben vált valóra: kései elégtétel volt a rendszerváltás azoknak, akik 67 éve nem kis áldozatot hoztak azért, hogy a szabadság és az igazság végre érvényre jusson – egyebek mellett ez a gondolat is elhangzott az idei főhajtáson, melynek második felvonását most is a Munkástanács-emléktáblánál rendezett tisztelgés jelentette. Alpolgármesterünk, Cserdi Áron az akkor létrejött Munkástanácsok jelentőségét is méltatta a Tomori utcában: mint elmondta, e szerveződések óriási politikai és egyéb ellenszélben tették a dolgukat még egy évvel a forradalom leverése után is, komoly eredményeket érve el. Ám „ejtőernyősök” beépítésével, aknamunkával, belső ellentétek szításával utóbb ellehetetlenítették működésüket. Elhangzott: jól szervezett, erős közösségek voltak, amelyek nem csekély tekintéllyel bírtak a munkásság körében, a hatalom joggal tartott tőlük. Párhuzamot vonva napjaink viszonyaival, alpolgármesterünk aláhúzta: akik ma diktatúrát kiáltanak, fogalmuk sincs az önkényuralmi rendszerek működéséről, jellemzőiről, valódi természetéről.

Olexa László, a Kronospan-MOFA Munkástanácsának elnöke, aki XX. századi történelmünk egyik legfontosabb eseményeként határozta meg ’56-ot, kifejtette: bár a világ élesen elítélte a forradalom vérbe fojtását és a megtorlásokat, jelentőségében a Szuezi válság megelőzte a nemzetközi közvélemény szemében az itteni történéseket. Elhangzott: a Munkástanácsok idehaza ’57 januárjának közepéig tudtak sztrájkolni, keményen védték érdekeiket, amíg tehették. Mint mondta, abban, hogy Mohácson vértelenül, erőszakmentesen zajlottak a forradalom eseményei, többek józanságának, határozott fellépésének volt köszönhető, mások mellett többek között Dr. Pozevics Albert ügyvédének. Olexa László úgy látta, a Munkástanácsok működése ennyi év elteltével is üzen a mának, s ezen üzenetek egyik legfontosabbika, hogy a munka becsületét helyre kell állítani. Az esemény az emléktábla megkoszorúzásával zárult, a tisztelet virágait Bélavári Ferenc, a MOFA Munkástanácsának tagja és Horvai László, a Vasöntöde Munkástanácsának egykori elnöke mellett Cserdi Áron és Olexa László helyezte el.