Új távlatok a két ország további együttműködésében

2022. december 31-én éjfélkor a magyar és horvát határőrök közösen felnyitották az udvari határátkelőhelyet lezáró sorompót és több évtized után már nem is csukták vissza: mint ismert, déli szomszédunk január elsejétől csatlakozott a schengeni- (és euró) övezethez, vagyis, e közúti határátkelőhelyen immár ellenőrzés nélkül léphetünk át mindkét irányba.

Furcsa csend fogad minket Udvarnál: oly hosszú idő után sehol a kilépésre vagy belépésre várakozó járművek sora, sehol egy egyenruhás, határőr, vámos vagy más, itt dolgozó munkatárs. Kikapcsolt térfigyelő kamerák, lelakatolt fülkék, odabent csendben porosodó számítógépek, funkciójukat vesztett okmányellenőrző masinák, kihúzott telefonok. Bár az útburkolaton öles betűkkel még ott fehérlik a „STOP” felirat, a valóságban már nem kell megállni, elég lelassítani ezen a néhány méteren. Körben még ott magasodnak a tekintélyes méretű kerítések, a további fizikai akadályt jelentő szögesdrót, de már nem sokáig. Új időszámítás kezdődött.

A két ország számos érintett vezetője, politikusa volt ott azon a január elsejei kis ünnepségen, amelyen ennek tényét immár hivatalosan is bejelentették.

Természetesen Mohács számára sem közömbös a schengeni határok áthelyeződése: a rendezvény meghívottja, Pávkovics Gábor polgármester ugyancsak komoly lehetőségeket lát a változások életbe lépésében.

– A délszláv háború idején Mohács egy bezárt terület legszélső pontja volt: egyik oldalról a Duna és Szerbia, a másikról a szintén háborús fél Horvátország fogott közre minket. Akkoriban nem véletlenül fogalmazódott meg, hogy a gazdasági fejlődésünknek elsősorban a földrajzi elhelyezkedésünk a gátja. 30 év elteltével végre azt jelenthetjük ki: a helyzet megfordult, végre előnyünkre válhat az, hogy hol is vagyunk a térképen. A határnyitásnak köszönhetően elsősorban Mohács logisztikai szerepe válhat hangsúlyossá. A közeli M6-os autópálya hiányzó szakaszának építéséből már csak kilométerek vannak vissza, megépül a Duna-híd, a kelet-nyugati autópálya csatlakozási pontja egyaránt. A schengeni övezetben nem csak az áru, hanem a munkaerő is szabadon mozoghat. Bízom abban is, hogy Szerbia és Horvátország közeli területeiről esetleg újabb munkaerőkapacitás érkezik a mohácsi térségbe, amely gazdasági fellendülésünk további előmozdítója lehet. Ha körbepillantunk a határon, ma még több méter magas kerítéseket, szögesdrótot látunk, ám értesüléseim szerint ezek elbontását hamarosan megkezdik. Sokakban joggal merül fel, hogy a határok megnyitásával biztonsági kockázatot jelenthet-e ránk nézve, hogy nem messze innen olyan útvonalak húzódnak, amelyeket rendszeresen használnak a migránsok. Ilyen veszélyt nem látok, hiszen ha be is jutnak országunkba, akkor Nyugat-Európa felé folytatják útjukat, tekintve, hogy hazánk és benne Mohács számukra nem célállomás. Úgy vélem, a határnyitás további hozadéka lehet, hogy élénkülhetnek a több, mint négy évtizedes múltra visszatekintő kapcsolatok az innen nem messze fekvő testvérvárosunkkal, Pélmonostorral. Az ottani városvezetéssel többször is találkoztam már, s örömmel mondhatom, hogy a kapcsolatok élénkítése, kiteljesítése kérdésében ők is fogékonyak. A kulturális együttműködés szorosabbá válása mellett – karöltve a szomszédvárral – gazdasági téren is előbbre léphetünk, hiszen nemsoká megnyílnak azok az uniós Interreg Programok, amelyek kimondottan e két ország közös, partneri programjainak, fejlesztéseinek, beruházásainak élénkítésére hivatott.

A rendezvény végén a megjelentek pohárköszöntővel és pezsgős koccintással is igyekeztek ünnepivé tenni a kétségkívül kivételes, történelmi pillanatot.