Amint arról a világsajtó részletesen tudósított, Törökországot idén februárban több rendkívüli erejű földrengés rázta meg, melyek következményeit az ottani gyermekek különösen megszenvedték. Gülşen Karanis Ekşioğlu asszony, Törökország budapesti nagykövete Mohács polgármesteréhez, Pávkovics Gáborhoz intézett levelében azt kérte, április 23-ára, a török Gyermeknapra – lehetőség szerint – mohácsi gyerekek is készítsenek szimbolikus ajándékokat a katasztrófa sújtotta területen élő kortársaik részére. A fővárosi Yunus Emre Török Kulturális Központban így a Brodarics István Általános Iskola öt tanulója vett részt a török nagykövetség meghívására a kreatív alkotónapon, melyre magukkal vitték a Mohács Város Önkormányzata által küldött ajándékokat is. Úgy tudjuk, a kedves meglepetések azóta már célba is értek. Köszönjük a brodásoknak, hogy minden mohácsi gyermeket képviselve segítettek legalább egy kis időre boldogabbá tenni néhány nehéz körülmények között élő török gyermek életét…
- Önkormányzat
- Önkormányzati rendeletek
- Képviselő testület
- Állandó bizottságok
- Részönkormányzat
- Nemzetiségi Önkormányzatok
- Önkormányzati díjazottak, kitüntetettek
- Nemzetközi kapcsolatok
- Közérdekű adatok
- Duna Senior Apartmanház
- Mohács Kártya
- Választás
- Önkormányzati rendeletek
- Képviselő testület
- Állandó bizottságok
- Részönkormányzat
- Nemzetiségi Önkormányzatok
- Önkormányzati díjazottak, kitüntetettek
- Nemzetközi kapcsolatok
- Közérdekű adatok
- Duna Senior Apartmanház
- Mohács Kártya
- Választás
- Polgármesteri hivatal
- Információk
- Menza befizetés
- Nevelési, oktatási intézmények
- Egészségügyi, szociális intézmények
- Önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozások
- Orvosi körzetek
- Vízállás
- Vásárnaptár
- Várostérkép
- Városi TV Mohács
- Régi honlap elérése
- Éves rendezvénynaptár 2024
- Közterület-Felügyelet
- Menza befizetés
- Nevelési, oktatási intézmények
- Egészségügyi, szociális intézmények
- Önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozások
- Orvosi körzetek
- Vízállás
- Vásárnaptár
- Várostérkép
- Városi TV Mohács
- Régi honlap elérése
- Éves rendezvénynaptár 2024
- Közterület-Felügyelet
- Önkormányzat
- Önkormányzati rendeletek
- Képviselő testület
- Állandó bizottságok
- Részönkormányzat
- Nemzetiségi Önkormányzatok
- Önkormányzati díjazottak, kitüntetettek
- Nemzetközi kapcsolatok
- Közérdekű adatok
- Duna Senior Apartmanház
- Mohács Kártya
- Választás
- Önkormányzati rendeletek
- Képviselő testület
- Állandó bizottságok
- Részönkormányzat
- Nemzetiségi Önkormányzatok
- Önkormányzati díjazottak, kitüntetettek
- Nemzetközi kapcsolatok
- Közérdekű adatok
- Duna Senior Apartmanház
- Mohács Kártya
- Választás
- Polgármesteri hivatal
- Információk
- Menza befizetés
- Nevelési, oktatási intézmények
- Egészségügyi, szociális intézmények
- Önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozások
- Orvosi körzetek
- Vízállás
- Vásárnaptár
- Várostérkép
- Városi TV Mohács
- Régi honlap elérése
- Éves rendezvénynaptár 2024
- Közterület-Felügyelet
- Menza befizetés
- Nevelési, oktatási intézmények
- Egészségügyi, szociális intézmények
- Önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozások
- Orvosi körzetek
- Vízállás
- Vásárnaptár
- Várostérkép
- Városi TV Mohács
- Régi honlap elérése
- Éves rendezvénynaptár 2024
- Közterület-Felügyelet
- Turizmus