Augusztus 29. Keresztelő Szent János feje vételének napja – aki a hitéért áldozta életét – a keresztények számára fontos ünnep.
Számunkra, magyarok, mohácsiak számára hatványozottan az, hisz mi ezen a napon arra a sok ezer magyar és keresztény vértanúra is emlékezünk, akik II. Lajos királyunk hívó szavára itt, a mohácsi síkon áldozták életüket hazánkért és a kereszténységért Szulejmán szultán hatalmas, túlerőben lévő hadaival szemben. Vérükkel szentelték meg ezt a földet, nem habozva, úgy, hogy tudták, a győzelemre minimális az esély.
Az emlékezetnek sokféle formájával találkoztunk ma az emlékparkban megtartott rendezvényen. Jöttek idősek fejet hajtani, méltósággal és koszorúkkal, meghívott felnőttek emlékbeszéddel és imádsággal, lovas-bandériumokkal és a múltat idéző szent énekekkel.
Mégis, ami leginkább megfogott, az számomra a legfiatalabbak gesztusa volt. Náluk ugyanis a megemlékezés egy régi-új formájával találkoztam, amit úgy hívnak: tettekben megnyilvánuló hazaszeretet.
A Mohácsi Török-Magyar Baráti Kör kezdeményezésére egy régi hagyományt elevenítettek fel a múltból: a két világháború között volt az gyakorlat, hogy a cserkészek emlékfutással összekapcsolt koszorúzással idézték fel a vértanúk hősiességét. A Csele-pataki emlékműtől váltót futottak csapatokban a Fogadalmi templomig, Lajos királyunk halálának feltételezett helyszínétől az „emlékezés templomáig”, erőkifejtéssel és verejtékkel bizonyítva tiszteletüket és elkötelezettségüket! 
Ezt a múltban gyökerező tradíciót elevenítettük fel 2021-ben a „Tomori kardja” elnevezésű emlékfutással, amit a Covid miatt most tudtunk csak újra, némileg módosítva megrendezni, ezúttal a Csatatéri kápolna és az emlékhely között. 
Volt valami jelképes abban, hogy mindezt az említett baráti kör szépkorú tagjainak lelkes közreműködésével és részvételével valósítottuk meg. Öröm volt látni, ahogy az 50-70 éves nagymama- és nagypapa-korú tagjaink a váltóhelyeken, a 30 fok feletti melegben napernyővel „felfegyverkezve”, hűsítővel és szőlőcukorral várták az egyre fáradtabban mozgó futókat és együtt szurkoltak az autókkal, kerékpárral érkező testnevelő tanárokkal, valamint szülőkkel, akik a nyári szünet ellenére vállalták, hogy felkészítik tanítványaikat a megméretésre. Öröm volt továbbá látni, figyelni a célba érkező utolsó futók diadalittas arcát, amikor átszakították a célszalagot. IGEN, MEGCSINÁLTUK!

Számunkra, akik ott voltunk, a legfelemelőbb pillanat az volt, amikor ezek az iskolájukat képviselő fiatalok – a jövő nemzedéke – már némileg kipihenve a futás fáradalmait és tagjaink süteményeivel pótolva az elvesztett energiát, csapatonként  felsorakozva néma csendben helyezték el  a kegyelet koszorúit az akkor még üres sírkert legnagyobb tömegsírjára, így tisztelegve a hazáért meghalt hősök emléke előtt… Mint ahogy öröm volt látni a már büszkén mosolygó és elégedett arcokat az eredményhirdetés  pillanatában is, amikor átvették a megérdemelt okleveleket, az első három csapat az érmeket és a kupákat, amikor a győztes Széchenyi István Iskola  együttese a kupa mellett felemelhette a verseny fődíját, a győztesnek járó vándordíjat, Tomori kardját, melyet a múlt évhez hasonlóan ez évben is őrizhet. További helyezettek: 2. Brodarics István Általános Iskola 3. Park Utcai Katolikus Általános Iskola 4. Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola

Nagy Kálmán

Fotó: Schnell Tamás