Ezúttal öt kiváló együttes lépett színpadra a Deák téren Tamburafesztiválunkon, amely immár a tizenhatodik volt a sorban. Mielőtt az egyes zenekarok mikrofonhoz léptek volna Hetényi Ágnes konferálásában, alpolgármesterünk köszöntötte a június 17-ei rendezvényt és annak szép számú közönségét. Cserdi Áron kiemelte: Mohács nem csupán vitrinben mutogatja a tamburazenét, hanem meg is éli azt, a mindennapok részévé téve e muzsikát. Elhangzott: jó látni és hallani, hogy számos itteni fiatal autójából nem a divatos, mai pop és rock szűrődik ki, hanem tamburazene hangjai. A tamburazene elevenségére példa továbbá, hogy az egyéb alkalmak mellett három önálló rendezvénye is van, a mostani fesztiválon kívül a Tiszai György emlékkoncert és a Tamburáskarácsony ugyancsak minden évben várja a műfaj kedvelőit – hallhattuk. A nagysikerű koncert előtt köszöntőjét Cserdi Áron azzal zárta: ameddig ennyi fiatal igyekszik megtanulni e hangszeren Versendi Kovács Józseftől és másoktól, újabb és újabb zenekarokba szerveződve, addig a mohácsi tamburazene jövőjét nem kell félteni…
- Látnivalók
- Szálláshelyek
- Vendéglátás
- Szabadidő
- Kirándulások
- Kajak, kenu- és kerékpár kölcsönző
- E-roller/kerékpár kölcsönző
- Extrém park
- Mohács I. kirándulóhajó
- Mohácsi Uszoda és Termálfürdő
- Mozi, színház
- Aktív turizmus
- Kirándulások
- Kajak, kenu- és kerékpár kölcsönző
- E-roller/kerékpár kölcsönző
- Extrém park
- Mohács I. kirándulóhajó
- Mohácsi Uszoda és Termálfürdő
- Mozi, színház
- Aktív turizmus
- Rendezvények
- Busójárás
- Nepomuki Szent János ünnepe
- Mohácsi Tambura Fesztivál
- Dunai mosás
- Aratónap
- Dunamenti Halfesztivál
- Mohácsi Sokacok Babfőző Fesztiválja
- Mohácsi Nemzetközi Néptánc Fesztivál
- Nemzetiségi Vásár
- Mohácsi Adventi Vásár
- Összes mohácsi program
- Busójárás
- Nepomuki Szent János ünnepe
- Mohácsi Tambura Fesztivál
- Dunai mosás
- Aratónap
- Dunamenti Halfesztivál
- Mohácsi Sokacok Babfőző Fesztiválja
- Mohácsi Nemzetközi Néptánc Fesztivál
- Nemzetiségi Vásár
- Mohácsi Adventi Vásár
- Összes mohácsi program
- Látnivalók
- Szálláshelyek
- Vendéglátás
- Szabadidő
- Kirándulások
- Kajak, kenu- és kerékpár kölcsönző
- E-roller/kerékpár kölcsönző
- Extrém park
- Mohács I. kirándulóhajó
- Mohácsi Uszoda és Termálfürdő
- Mozi, színház
- Aktív turizmus
- Kirándulások
- Kajak, kenu- és kerékpár kölcsönző
- E-roller/kerékpár kölcsönző
- Extrém park
- Mohács I. kirándulóhajó
- Mohácsi Uszoda és Termálfürdő
- Mozi, színház
- Aktív turizmus
- Rendezvények
- Busójárás
- Nepomuki Szent János ünnepe
- Mohácsi Tambura Fesztivál
- Dunai mosás
- Aratónap
- Dunamenti Halfesztivál
- Mohácsi Sokacok Babfőző Fesztiválja
- Mohácsi Nemzetközi Néptánc Fesztivál
- Nemzetiségi Vásár
- Mohácsi Adventi Vásár
- Összes mohácsi program
- Busójárás
- Nepomuki Szent János ünnepe
- Mohácsi Tambura Fesztivál
- Dunai mosás
- Aratónap
- Dunamenti Halfesztivál
- Mohácsi Sokacok Babfőző Fesztiválja
- Mohácsi Nemzetközi Néptánc Fesztivál
- Nemzetiségi Vásár
- Mohácsi Adventi Vásár
- Összes mohácsi program
- Önkormányzat