Mohácson járt a szerbiai Apatin küldöttsége
Bár még csak kétszer találkozott egymással a két város vezetése, a jelek szerint egyre jobban megtalálja a hangot Apatin és a mi Mohácsunk. A szerbiai kisváros delegációja a napokban tette tiszteletét nálunk.
Mint ismert, Mohács küldöttsége év elején látogatott el a dunai „szomszédvárba” Pávkovics Gábor polgármester vezetésével. A házigazdákkal folytatott tárgyalás során mindkét fél annak a meggyőződésének adott hangot: sokkal több minden köti össze az egyébként is számos rokon vonást mutató két várost, mint ami elválasztja. Ebből fakadóan már akkor megfogalmazódott: számos lehetőség lenne a szorosabb együttműködésre gazdasági és kulturális téren, de akár a vízi-, a kerékpáros- és ökoturizmus területén is, s bármilyen egyéb vonatkozásban, amelyből mindkét település profitál.
Nemrég Dubravka Korać asszony, az apatini önkormányzat elnöke vezetésével érkezett hozzánk küldöttség, amelyet a polgármesteri hivatalban fogadott Pávkovics Gábor és a város vezetése. A találkozón a Mohácsi Szerb Önkormányzat képviseletében Sztipanov Szlobodánné elnök és Máté Dusán képviselő is részt vett. A közös séta és városnézés során a vendégek őszinte elismeréssel szóltak épített örökségünkről, a belváros hangulatáról, az utóbbi idők fejlesztéseiről, a folyamatban lévő beruházásokról, az elért eredményekről. A felek kinyilvánították: minden amellett szól, hogy az együttműködést érdemes lenne szorosabbra fűzni a jövőben.
A találkozóról blogjában városunk első embere többek között ezt írta:
„Ezúton is köszönöm minden mohácsinak, hogy valahányszor, ha vendégek érkeznek szeretett városunkba, csodálattal beszélnek az itt szerzett élményeikről és a páratlan hangulatról. Ez az itt élők közös érdeme. A látnivalók és a beruházások mellett Önök teszik Mohácsot igazi ékszerdobozzá a Duna partján.
Tovább Mohácsért!”