Hihetetlenül nagy számú, közel 200(!) munka érkezett be nyáron a Mohács 500 logó és a kapcsolódó arculati elemek megtervezésének pályázatára. A győztes a mohácsi születésű, Képzőművészeti Egyetemet végzett, évek óta a fővárosban élő, 42 éves tervezőgrafikus, Szőke Péter alkotása lett. 

Mennyire összetett feladat egy logó tervezése, milyen szempontokra kell figyelemmel lennie a készítőnek, megálmodónak? Miként lesz a logóból arculat? Mekkora a szabadsága a tervezőnek és mi minden jelent számára kötöttséget munkája során? Ezekre a kérdésekre is igyekeztünk választ kapni a logópályázat nyertesével.

–    Hogyan született a logó? Milyen inspirációk hatottak Önre?
–    Mindamellett, hogy a pályázat logótervezésre volt meghirdetve, fontos kiemelni, hogy egy városarculat nem csak az embléma megtervezéséből áll. Sokkal komplexebb feladatról van szó, aminek ugyan fontos eleme a logó, de egy teljes városidentitáshoz más, könnyen beazonosítható grafikai eszközök is szükségesek, melyeknek egységes üzenetet kell kommunikálniuk. Gondolok itt a használt színekre, motívumkészletre, illetve tipográfiára egyaránt. Pályázatomhoz ez a megközelítés szolgált alapmotivációul. Lokálpatriótának vallom magam: szeretem Mohácsot minden aspektusából, ugyanakkor a célt szem előtt tartva igyekeztem kívülálló szemmel is megközelíteni a feladatot. Biciklire ültem és elkezdtem alaposan szemügyre venni a város minden egyes szegmensét, találva egy olyan kulcsmotívumot, mellyel nemcsak a helyiek, de turisták vagy átutazók is könnyen azonosulhatnak. Így esett a választásom a főtéren álló Fogadalmi templomra. A főteret, ha máshonnan nem is, de a Busójárásról nincs ember, aki ne ismerné. Az impozáns építmény pedig egyrészről a Széchenyi tér ékes dísze, másrészről éppen a csatában elhunyt hősöknek állít méltó emléket. Logóm alapjául tehát a Fogadalmi templomunk szolgál.

–    Maga a logó mi mindenre utal?
–    Ahhoz, hogy logóvá érjen egy gondolat, rengeteg stilizáláson és redukción esik át egy kép, rajz vagy ötlet. Pontosan így tettem a Fogadalmi templom esetében is. Kerestem egy olyan nézőpontot (észak-nyugati feszület), ahonnan szemlélve az elénk tárult templom két szárnyának perspektivikus képe egyszerre enged asszociálni bennünket egy nagy M betűre (Mohács) és egy koronára is. Ezt a komplex, többolvasatú látványt szerettem volna a lehető legegyszerűbben, mégis a legérthetőbb módon megfogalmazni. Az így született jel az emblémám modulja, gyakorlatilag maga az origó. A modult egymással 4-szer szembe forgatva rajzolódik ki a komplex, de még névjellel nem ellátott logó. Az embléma együttesét én találóan a „modulok kólótáncának” szoktam hívni. Formavilágában görögkereszt alakú, mely más, releváns képzettársítást is hordoz, ugyanis a szakrális megjelenés mellett felfedezhető benne finom folklór- vagy épp buzogányminta is. Szerethető, népies, ami túlmutat önmagán és egyszerűsége ellenére rengeteg asszociációval bír, nem mellesleg egy hasonló minta a Városházán is fellelhető, az aula és az emeleti folyosó kövezetén. Lelki szemeim előtt lebegett a „jó embléma” ismérve, miszerint a legkevesebbel a legtöbbet kell tudni ábrázolni. Logómat maga a név, illetve névjel teszi teljessé, így az egyénileg megrajzolt „Mohács 500” nevet úgy komponáltam az embléma mellé, hogy az évforduló utáni években esetlegesen az „500”-at elhagyva is megmaradjon a helyes anatómiai arány és továbbra is harmonikus legyen az összkép.

–    Egy logóból miként lesz arculat? Hogyan formálódik azzá?
–    Egy logó, legyen az bármennyire is többrétegű, egész egyszerűen kevés ahhoz, hogy önmagában definiáljon egy városidentitást vagy akár egy komplex éves programsort. Ekkora volumenű és kvalitású projekthez más grafikai eszközöket is segítségül kell hívni, hogy autentikusabbá, árnyaltabbá váljon és kibontakozhasson az arculat. Olyan motívumrendszert álmodtam meg, mely szimbiózisban van a logóval, bizonyos szabályok lefektetésével könnyen mutálható, ugyanakkor szimbolikájában is megtámasztja a koncepciót. A sátorhelyi sírjelek geometrikus mintázatát vettem alapul és redukáltam oly módon, hogy az így született moduláris motívumsor a római MDXXVI (1526) karakterek mellett dekoratív jelrendszerré álljon össze. Véleményem szerint a fából faragott sírjelek inspirálta mintázat beemelése a városimázsba kreatív, színes, változatos, de legfőképp alázatos és – szándékom szerint – tiszteletteljes üzenet.

–    Nyilván szerepe van a színeknek is…
–    Színek tekintetében sem tettem másképp, mint az arculat többi részével, azaz: alaposan átgondoltam őket. Mohács hihetetlenül tarka és sokféle. Gondolok itt a nemzetiségi sokszínűségre, a hagyományok jelenlétére, a tradíciók tiszteletére, a Dunára, a Bédára, a kikapcsolódásra vagy épp fesztiválozásra, művészetekre, egy jó tál finom sokac babra, a teljes atmoszférára és miliőre. Mohács rendkívül inspiratív hely, nem véletlen működött művésztelep is itt a múlt században. Mindezek tudatában egyértelműen egy olyan, több színből álló, mégis, jól azonosítható arculatot szerettem volna „adni” a városnak, mely a fentiekre rímel. Megálmodott palettám ihletéül Bán István a busók dunai átkelésének legendáját megörökítő gobelinje szolgált, amely a Városháza dísztermében található. Kolorizáltságában kevésbé harsány földszínek jellemzik és pont annyi tónusosság, ami tökéletesen beleillik a koncepciómba. A színek adekvát alkalmazására szükségét éreztem kettéválasztani a 2026-os évet az azt követő időszaktól. Míg előbbi visszafogott, inkább sötét árnyalatokra épül egy-két kiegészítő színnel, vörössel, arannyal, olajzölddel például, addig utóbbinál a szaturáltság (telítettség – a szerk.) erőteljesebbé, világosabbá és impozánsabbá válik az okkersárgáktól, bézsektől és lazúrkékektől. Véleményem szerint ezek a neutrális színek és árnyalataik kölcsönzik az arculatnak azt a finom fűszerességét, amitől mohácsias lesz Mohács…