Kivételes élmény, egy különleges környezetben.

Különleges környezetben, a „civilizációtól” távol, az erdő közepén teremti meg a gondtalan kikapcsolódás lehetőségét. Itt hallható a fák lombjának susogása, a madarak éneke, de még a partoldalt mosó Duna locsogása is kedvesen, simogatóan járul hozzá a pihentető időtöltéshez.

Élményfürdő, uszoda, wellness

A Mohács és Kistérsége Tanuszoda és Termálfürdő a város első fedett uszodájaként 2007. júniusában nyitotta meg kapuit, mely a korábban működött, elavult és szezonális használhatóságú strandot váltotta ki színesebb és minőségi szolgáltatásaival. A fürdő a hazánkban PPP konstrukcióban megvalósult beruházások egyikeként hétfőtől péntekig szolgálja ki a város és a kapcsolódó kistérség közösségi igényeit, óvodák és iskolák úszásoktatása, valamint a helyi sportegyesületek készségfejlesztése terén.

Két keréken és vízen 

Mohácsnak egyedülálló kapcsolata van Európa második leghosszabb folyamával, a közel 2 900 kilométer hosszú Dunával. Budapest mellett városunk az egyetlen olyan település, melyet a Duna kettészel. Még érdekesebb, hogy Mohács területére esik a folyam teljes hosszának felezőpontja, azaz tőlünk ugyanakkora távolságot kell a Fekete-erdei forrásig hajózni, mint a Fekete-tengeri torkolatig. 

(Ajánlataink tetszőlegesen, igény szerint változtathatóak, kiegészíthetőek)

 

Velünk élő történelem  Időtartam: kb 5 óra 

Mohácsi Nemzeti Emlékhely - Idegenvezetéssel az Emlékpark megtekintése, fegyverbemutatóval Mohácsi Nemzeti Emlékhely

Belépődíj:

Egységesen 1.200 Ft/fő

Családi kedvezmény:

- 1 vagy 2 felnőtt + 2 vagy több gyermek esetén a 2. és minden további gyerek jegyének ára 500 Ft

- NOE tagsági kártyával a 3. és további 14 év alatti gyermekek ingyenes belépésre jogosultak

Kanizsai Dorottya Múzeum - "Népek találkozása a mohácsi Dunánál" című állandó kiállítás megtekintése vezetéssel. Kanizsaidorottyamuzeum.hu

Felnőtt: 1300 Ft (Csoportok számára 1000 Ft)

Diák/Nyugdíjas: 800 Ft (Csoportok számára 650 Ft)

Szakmai tárlatvezetés: 3500 Ft

Múzeumpedagógiai foglalkozás: 400 Ft/gyermek.– Minimum létszám: 10 fő.

Busóudvar - megtekintés vezetéssel, filmvetítés Busóudvar

Felnőtt: 1300 Ft

Gyermek (18 éves korig) / Nyugdíjas: 800 Ft 

Hajókirándulás – Hajókirándulás a Vuk hajóval: 45 perc (max. 25 fő) 35.000.-

Információ: Fazekas Orsolya Programiroda vezető  +36 20 3376400 vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Élménynap  Mohácson Időtartam: kb 5 óra  

Busóudvar - megtekintése vezetéssel, filmvetítéssel (1 óra) Busóudvar

Felnőtt: 1300 Ft

Gyermek (18 éves korig) / Nyugdíjas: 800 Ft

Fekete kerámia - bepillantás a műhelytitkokba, a kerámikus mesterség megismerése műhelylátogatással (1 óra) Feketekerámia

5-főtöl max. 30-főig, Felnőtt: 450 Ft/fő  - Diák/nyugdijas: 350 Ft/fő

Szent Miklós Vízi és Taposómalom - vízimalom bemutatás, őrlés- és malomtörténeti kiállítás megtekintése, merített papír készítés, igény esetén kemencés sütögetés (1,5 óra)

Jegyárak: Felnőtt 1000 Ft/fő, Diák: 800 Ft/fő, Csoportok (felnőtt) 800 Ft/fő, Csoportok (diák): 600 Ft/fő

Hajókirándulás – Hajókirándulás a Vuk hajóval: 45 perc (max. 25 fő) 35.000.-

Étkezési lehetőség a Busóudvar Étterem és Kávézóban

Információ: Fazekas Orsolya Programiroda vezető +36 20 3376400 vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Természet és történelem egész napos program

Mohácsi Nemzeti Emlékhely - Idegenvezetéssel az Emlékpark megtekintése, fegyverbemutatóval Mohácsi Nemzeti Emlékhely

Belépődíj:

Egységesen 1.200 Ft/fő

Családi kedvezmény:

- 1 vagy 2 felnőtt + 2 vagy több gyermek esetén a 2. és minden további gyerek jegyének ára 500 Ft

- NOE tagsági kártyával a 3. és további 14 év alatti gyermekek ingyenes belépésre jogosultak

Fehér Gólya Múzeum - Megismerkedhetünk a fehér gólyák táplálkozásával, fészkelési szokásaival, vonulásukkal. Kitekintést kapunk a gólyák családjának valamennyi tagjáról, melyek közül hazánkban csak két faj él.

felnőtt: 600 Ft/fő

18 éves korig: 500 Ft/fő

nyugdíjas: 500 Ft/fő

csoportkedvezmény iskolás csoportok részére: 20 fő felett 400 Ft/fő

óvodás csoportok: 300 Ft/fő

3 éves kor alatt ingyenes

NOE tagsági kártyával a 3. és további 14 év alatti gyermekek ingyenes belépésre jogosultak

Délben étkezési lehetőség a Busóudvar Étterem és Kávézóban

Busóudvar - megtekintés vezetéssel, filmvetítés Busóudvar

Felnőtt: 1300 Ft

Gyermek (18 éves korig) / Nyugdíjas: 800 Ft

Hajókirándulás – Hajókirándulás a Vuk hajóval: 45 perc (max. 25 fő) 35.000.-

Szent Miklós Vízi és Taposómalom - vízimalom bemutatás, őrlés- és malomtörténeti kiállítás megtekintése, merített papír készítés, igény esetén kemencés sütögetés (1,5 óra)

Jegyárak: Felnőtt 1000 Ft/fő, Diák: 800 Ft/fő, Csoportok (felnőtt) 800 Ft/fő, Csoportok (diák): 600 Ft/fő

 Információ: Fazekas Orsolya Programiroda vezető +36 20 3376400 vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

      

Az EuroVelo, teljes nevén az Európai Kerékpárút Hálózat a Európai Kerékpáros Szövetség (ECF) kezdeményezése egy egész Európát átszelő kerékpárút-hálózat kialakítására. Ezen utak teljes hossza több mint 60 000 km, melyből több mint 20 000 km már elkészült. Az EuroVelo utakat az egész kontinenst átszelő kerékpártúrákra tervezik a már meglévő kerékpárutak összekötésével. Természetesen ezeket az EuroVelo útvonalakat a helyi kerékpáros forgalomban is igénybe lehet majd venni. Magyarországon három EuroVelo útvonal halad át: az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig futó EV6, a Tiszát követő EV11, illetve a legújabb, az egykori Vasfüggöny mentén húzódó EuroVelo 13.

Az EuroVelo 13 („Vasfüggöny Nyomvonal”) dél-dunántúli szakasza nagy részben átfedi a 2007-ben kialakított Három folyó túraútvonal nyomvonalával. Az EuroVelo 13 nyomvonalának kialakításakor a következő szempontokat kellett figyelembe venni:

  • Minél nagyobb arányban támaszkodjon meglévő, kijelölt kerékpártúra-útvonalakra;
  • Lehetőleg minél nagyobb arányban aszfaltburkolatú úton haladjon;
  • Közforgalmú utak esetében minél alacsonyabb forgalmú utakon;
  • Minél közelebb a határhoz (15 km);
  • Minél több vasfüggöny-tematikájú látnivalót érintsen;
  • Minél nagyobb legyen az útvonal mentén a kerékpárosok számára elérhető szolgáltatások sűrűsége (látnivaló, szállás, étkezési lehetőség, szerviz stb.).
  • Minél jobb kapcsolódás a közösségi közlekedési eszközökhöz (vasút).

A baranyai dombságon kacskaringózó körtúra a Mohácsi révtől indul, és csodálatos baranyai falvakat érintve kanyarog vissza a kiindulási ponthoz. A legjobb talán az, ha autóval érkezünk a révhez, és onnan pattanunk nyeregbe. A Szent János úton induljunk dél felé, majd Mohács szélétől a Duna-gáton folytassuk utunkat. Kölkedre már országúton fogunk megérkezni. Innen Nagynyárádra tekerünk, közben a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen megállhatunk nézelődni, ami Sátorhely mellett található.

A kaland a mohácsi révtől indul, azonban a lankásabb terep miatt ez egy sokkal könnyebb túra. Innen a Szent János úton indulunk dél felé, majd Mohács szélétől a Duna-gáton folytatjuk utunkat. A távolban meglátjuk Kölked települést. Még a falu széle előtt látszik, hol kell balra felmenni a gátra, aszfaltozott út, kerékpáros útjelző „totemoszlopokkal”, szép helyekkel.