Csak az a vasárnap este ne lett volna.

Bár a busók elűzték a telet becsülettel, a természet pár percig még visszabeszélt a maszkosoknak és farsangolóknak: villámlással, mennydörgéssel fél 8 körül jó kis jégeső kerekedett, szétzavarva a szép számú közönséget és a máglya körül kólózókat. Futott, menekült, ki merre látott: száraz helyre, árkádok alá, kapualjakba, másokat a kitelepült árusok fogadta be sátraik alá. A vihar elültével a bátrabbak visszamerészkedtek a főtérre, ahol szomorúan nézték, hogy a máglyát nem is „engedte” porig égni a jókora eső.

Pedig addig olyan jól alakult minden. Már csütörtökön, kisfarsangkor látni lehetett, ha az időjárás barátságos marad, nem csak a busók ágyúja szólhat nagyot, hanem az egész mohácsi farsang is. Igen, már a nyitónapon megtelt a főtér, a belváros, erre a péntek még rátett egy lapáttal, nem beszélve a szombatról, amely méltán vetekedhetett a korábbi, vasárnapi látogatottságok mértékével. Igazán kitett magáért mindenki, aki a Busójárás sikerén fáradozott: a szereplők, a busók, sokac lányok és jankelék éppen úgy, mint azok az intézményeink, amelyek részben házigazdái, rendezői, helyszínei voltak e hat nap eseményeinek. És sok mindenki mellett köszönet jár azoknak a busócsoportoknak is, amelyek lehetővé tették, hogy az érdeklődők bepillantsanak készülődésükbe, meglesve-megismerve az átváltozás egyes mozzanatait. A mennyiség ezúton sem ment a minőség rovására, a kulturális- közművelődési-népművészeti programok mellett szép számmal találtunk könnyedebb hangvételű, kifejezetten szórakoztató rendezvényeket is. És ezúttal sem jelentett béklyót a „Mindent a szemnek (és fülnek…), semmit a kéznek!” kényszere, hiszen kézműves remekek sokaságából válogathattunk ez alkalommal is a Busójárás köré szervezett kézműves- és kirakodóvásáron. Röviden: remekül érezte, érezhette magát mindenki a mohácsi farsangi forgatagban, aki idelátogatott. Többek között Dr. Semjén Zsolt, akit tiszteletbeli busóvá fogadtak: maszkját Pávkovics Gábortól, kereplőjét Dr. Hargitai Jánostól vehette át. Miniszterelnök-helyettesünk rögtön „feladatot” is kapott ez alkalommal: ő is avatott egy busót a főtéri színpadon: miután sikerrel teljesített minden próbát, az ifjú Burgstaller András válhatott a Grupa Šljokice busócsoport teljes jogú tagjává. Természetesen a rendezvények értékéből, minőségéből mit sem von le, de azért befolyásolja az összképet, hogy az étel- és italárakat elég nehezen szokta a farsangolók szeme. A 9.000 Ft-os hamburger ára például mindenképpen „megért” egy rövid pislogást… De csodálkozni persze zömében jó dolgokon lehetett ezúttal is, s igazán élménytelivé akkor válhatott e pár nap, ha szót fogadtunk V. Németh Zsolt államtitkárnak, aki a Busójárás nyitónapján arra biztatott: „Ne kikapcsolódj, hanem bekapcsolódj!” Vagyis, e pár napot aktívan töltsd el, járj nyitott szemmel, éld meg a pillanatot, állj be kólózni, ülj le kézműveskedni, karolj bele a busókba. Aki így tett, kivételes élményekkel gazdagodhatott idén is.

A hagyományosan csendesebb hétfő után, amikor még farsangi játszóház, emléktábla-koszorúzás és a busók hagyományos, házról házra járása adja a programok gerincét, a többség már a keddre figyelt. A Busójárás zárónapjára. A maszkos sereglet idén utoljára még egyszer megélte az átváltozás rítusát, s a fellobbanó máglya tüzénél, kólózva búcsúztatta a telet ezrekkel együtt…

A szép számú busócsoport délután két órakor kezdett gyülekezni a Kóló téren, hogy aztán fél 3-kor felkerekedjen és idén utoljára elfoglalja a belvárost. A birkabundás sereglet még egyszer vállára vette az obramenicát, kézbe fogta a kereplőt és más eszközeit, majd a sokaclányok és jankelék oldalán végigvonult a főbb utcákon. A vidám, hangos, dévaj társaság menetelésébe ilyenkor mindig vegyül egy kis szomorúság is, hiszen tudja mindenki: idén utoljára látjuk őket. Még pár óra velük, mellettük és egy esztendőre véget ér a varázslat. Szól a zene, a tüzes kóló, a busók még egyszer megölelgetik, megsimogatják a hölgyeket, lányokat, tarisznyájukból cukrot adnak a helyenként megszeppent gyerkőcöknek vagy éppen barátságosan pacsiznak velük. És persze készülnek a fotók, szelfik számolatlanul. Sok-sok vendég is érkezik ilyenkor hozzánk, de a látogatottság mértéke meg sem közelíti a vasárnapiét. Számos mohácsi választja inkább a keddet, mondván, igazából ez az itt élők napja, családiasabb légkörben, turistaáradat nélkül lehet elvegyülni a forgatagban és farsangolni kicsit. A látványos felvonulás mellett érdemes volt a színpad felé is pillantanunk, ahol táncosaink legjava adta egymásnak a stafétát, óvodástól felnőttig. Fél hatkor fellobbant a hatalmas máglya is, elégetve a telet jelképező koporsót.

Késő este aztán, mint a felszálló köd, a busók szép lassan eltűntek a szemünk elől. A varázslatos pillanatok sora ezzel véget ért. De csak egy évre. Jövőre még korábban, február 15. és 20. között mutatja meg Mohács a világnak, hogy milyen is az itteni farsang, mitől is különleges a busók egyedülálló télűző ünnepe. Hát persze, hogy ott leszünk…