Így igényelhetik a többgenerációs családi házban élők
a rezsicsökkentett gázárat
A kormány döntése alapján a jogilag egy ingatlanon élő, egy mérőórát használó, de több családból álló lakóközösségek (jellemzően például az idős szülőkkel egy házban vagy telken élő, saját családdal rendelkező gyerekek) többszörösen is igénybe vehetik a továbbra is rezsicsökkentett áron elérhető gázmennyiséget.
A kormány határozott a családi fogyasztói közösségekre vonatkozó kedvezmények bevezetéséről, mely szerint rendeltetési egységek szerint vehető igénybe a rezsicsökkentett árú gázszolgáltatás a többgenerációs házakban élő családoknak.
A kormányrendelet értelmében a települési önkormányzat jegyzője kérelemre nyolc napon belül kiállítja a hatósági bizonyítványt az épületben található lakás rendeltetési egységek számáról. A kérelem kizárólag az önkormányzat honlapjáról (www.mohács.hu), a főoldalon, a „Nyomtatványok, közlemények, pályázatok” menüből tölthető le vagy a Városháza aulájában, a portán (belépés után rögtön balra) személyesen átvehető „Kérelem” nyomtatványon, írásban nyújtható be az alábbiak szerint:
LEVÉLBEN: Mohácsi Polgármesteri Hivatal
7700 Mohács, Széchenyi tér 1.
E-MAILBEN (kitöltött, aláírt, beszkennelt kérelemnyomtatványon):
mohacs@mohacs.hu
SZEMÉLYESEN: Mohácsi Polgármesteri Hivatal 7700 Mohács, Széchenyi tér 1. – a földszinti Iktatóirodában (az aulában a lépcsőfeljáró előtt jobbra a második iroda) kizárólag hétfői és szerdai napokon 8.00-16.00 óráig
A „Kérelem” nyomtatvány mellékleteként részletes leírást találnak arról, hogy a családi ház mely rendeltetési egységei számítanak külön lakásnak.
A benyújtott kérelem alapján a Városháza munkatársai helyszíni szemle keretében győződnek meg a kérelem megalapozottságáról és ezt követően kerül kiállításra az ingatlanon található lakás rendeltetési egységek számáról hatósági bizonyítvány, amelyet az igénylőknek az illetékes földgázszolgáltatóhoz kell benyújtaniuk, amely ezen dokumentum és a hozzá kapcsolódó nyilatkozat benyújtását követő hónap első napjától fogja biztosítani a kedvezményt.
Szeretnénk felhívni a lakosok figyelmét arra, hogy az egyetemes szolgáltató ellenőrizheti a hatósági bizonyítványban szereplő adatok helyességét. Amennyiben az ellenőrzés megállapítja, hogy a hatósági bizonyítványban foglaltnál kevesebb lakás található az ingatlanon belül, ebben az esetben a szolgáltató a kedvezménnyel elszámolt földgázmennyiséget az aktuális piaci ár másfélszeresének megfelelő áron számlázza ki a fogyasztónak.