… és nem csupán pattog, hanem a remények szerint sokszor a hálót is megzörgeti december 2-án és 3-án. Sportegyesületünk, a nagymúltú Mohácsi TE 1888 és önkormányzatunk nemrég úgy döntött, volt polgármesterünk emléke előtt labdarúgótornával szeretne tisztelegni, méghozzá testvérvárosaink ifjú focistáinak részvételével. A dátum kiválasztása sem véletlen: éppen 22 éve, 2001-ben adták át a mohácsiaknak a Városi Sportcsarnokot egésznapos rendezvény, ünnepség kíséretében. Szekó József maga is elkötelezettje volt a sportnak, fiatalon igazolt labdarúgóként szerzett nevet magának, évekig az MTE elnöki székét is elfoglalta, s a futball különösen közel állt hozzá. A szervezőktől megtudtuk: valamennyi testvérvárosunk elfogadta a tiszteletteljes felkérést, meghívást, egy kivétellel: sajnos a törökországi Beykoz nem tudja képviseltetni magát. Így a két horvát együttes mellett román, francia, német, lengyel és szerb partnerünk futballistapalántái lépnek pályára a mieink mellett, a 12-13 évesek korosztályáról van szó. Mi több, egy gálamérkőzés ugyancsak színesítené a sporteseményt: a tervek szerint a Parlament válogatottja mérné össze erejét egy másik csapattal, ám hogy valóban jön-e a törvényhozás gárdája és ha jön, kivel játszik, lapzártánk idején még nem tudtak választ adni. A részletes programot a jövő heti lapszámunkban ismertetjük.
- Látnivalók
- Szálláshelyek
- Vendéglátás
- Szabadidő
- Kirándulások
- Kajak, kenu- és kerékpár kölcsönző
- E-roller/kerékpár kölcsönző
- Extrém park
- Mohács I. kirándulóhajó
- Mohácsi Uszoda és Termálfürdő
- Mozi, színház
- Aktív turizmus
- Kirándulások
- Kajak, kenu- és kerékpár kölcsönző
- E-roller/kerékpár kölcsönző
- Extrém park
- Mohács I. kirándulóhajó
- Mohácsi Uszoda és Termálfürdő
- Mozi, színház
- Aktív turizmus
- Rendezvények
- Busójárás
- Nepomuki Szent János ünnepe
- Mohácsi Tambura Fesztivál
- Dunai mosás
- Aratónap
- Dunamenti Halfesztivál
- Mohácsi Sokacok Babfőző Fesztiválja
- Mohácsi Nemzetközi Néptánc Fesztivál
- Nemzetiségi Vásár
- Mohácsi Adventi Vásár
- Összes mohácsi program
- Busójárás
- Nepomuki Szent János ünnepe
- Mohácsi Tambura Fesztivál
- Dunai mosás
- Aratónap
- Dunamenti Halfesztivál
- Mohácsi Sokacok Babfőző Fesztiválja
- Mohácsi Nemzetközi Néptánc Fesztivál
- Nemzetiségi Vásár
- Mohácsi Adventi Vásár
- Összes mohácsi program
- Látnivalók
- Szálláshelyek
- Vendéglátás
- Szabadidő
- Kirándulások
- Kajak, kenu- és kerékpár kölcsönző
- E-roller/kerékpár kölcsönző
- Extrém park
- Mohács I. kirándulóhajó
- Mohácsi Uszoda és Termálfürdő
- Mozi, színház
- Aktív turizmus
- Kirándulások
- Kajak, kenu- és kerékpár kölcsönző
- E-roller/kerékpár kölcsönző
- Extrém park
- Mohács I. kirándulóhajó
- Mohácsi Uszoda és Termálfürdő
- Mozi, színház
- Aktív turizmus
- Rendezvények
- Busójárás
- Nepomuki Szent János ünnepe
- Mohácsi Tambura Fesztivál
- Dunai mosás
- Aratónap
- Dunamenti Halfesztivál
- Mohácsi Sokacok Babfőző Fesztiválja
- Mohácsi Nemzetközi Néptánc Fesztivál
- Nemzetiségi Vásár
- Mohácsi Adventi Vásár
- Összes mohácsi program
- Busójárás
- Nepomuki Szent János ünnepe
- Mohácsi Tambura Fesztivál
- Dunai mosás
- Aratónap
- Dunamenti Halfesztivál
- Mohácsi Sokacok Babfőző Fesztiválja
- Mohácsi Nemzetközi Néptánc Fesztivál
- Nemzetiségi Vásár
- Mohácsi Adventi Vásár
- Összes mohácsi program
- Önkormányzat