A következő hetekben számos nagyrendezvény helyszíne és házigazdája lesz Mohács: ezek biztonságos megtartása érdekében a közlekedés ideiglenes átszervezése is szükségessé válik a város különböző pontjain. A sort augusztus 16-án az immár XXVI. Nemzetközi Néptáncfesztivál nyitja meg négy napon át, a hónap végén, 27-én az I. Báta-Mohács Lovagi Zarándoklat egésznapos programja várja a közönséget. Szeptember 2-án pedig a tavaly nagy sikerrel bemutatkozó Nemzetiségi Vásár folytatására készülhetünk.
A fenti eseményeket érintő forgalomkorlátozások teljes rendjét az alábbiakban találják meg Olvasóink. A kellemetlenségek elkerülése érdekében érdemes időben tájékozódni a közlekedési változásokról.
MOHÁCS VÁROS JEGYZŐJÉTŐL
XXVI. Mohácsi Nemzetközi Néptáncfesztivál
H A T Á R O Z A T
A Közúti Közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. 14. § (1) bekezdése, valamint e törvény végrehajtására kiadott 30/1988. (IV.21.)MT rendelet alapján ideiglenes forgalomkorlátozást rendelek el Mohács város területére 2023. augusztus 16. 6.00-tól – 2023. augusztus 19. 22.00-ig az alábbiak szerint:
1.) „Gépjárművel mindkét irányból behajtani tilos” jelzőtábla kihelyezését rendelem el 2023. augusztus 19-én 19.15 óra és 20.00 óra között.
• Dózsa György utcánál a Táncsics Mihály utca kereszteződésben
• Rákóczi utcánál a Szent István utca kereszteződésben
• Arany János utcánál a Szent István utca kereszteződésben
• Szabadság utcánál a Vörösmarty és Széchenyi tér kereszteződésben (2 db)
• Eötvös utcánál a Vörösmarty utca kereszteződésben
• Perényi utcánál a Kazinczy utca kereszteződében
2.) Széchenyi tér részleges lezárását rendelem el 2023. augusztus 16-án 6.00 óra és 2023. augusztus 19.-én 22.00 óra között (jelzőszalaggal lezárva).
3.1 A kivitelezés/tevékenység során betartandó műszaki, építési, forgalomtechnikai feltételek:
3.1.1 A fenti útszakaszok rendezvény lebonyolítására való alkalmasságáról a rendezvény szervezője köteles helyszíni bejárás útján meggyőződni.
3.1.2 Az útlezárás időtartamára ideiglenes jelleggel terelőútvonalat kell kijelölni. A lezárt útszakaszon a forgalomkorlátozás szabályszerűségéről, a terelőutak kijelöléséről, a jelzések elhelyezéséről az engedélyes köteles gondoskodni.
3.2. Ideiglenes forgalomkorlátozásra vonatkozó feltételek:
3.2.1. A közút nem közlekedési célú igénybevétele során a közúti forgalom biztosítására rendőri irányítást kell megrendelni.
3.2.2. Az ideiglenes forgalomkorlátozás/terelés során a megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművek – mentő, tűzoltó, rendőrség, stb. – áthaladását biztosítani kell.
3.2.3. Az ideiglenes forgalomkorlátozás / terelés során a menetrend szerint közlekedő autóbuszok áthaladását az érintett járatüzemeltető társaságokkal előzetesen kötendő megállapodás szerint kell biztosítani.
3.2.4. Az ideiglenes forgalomkorlátozó jelzőtáblákat az „Útügyi Műszaki Előírás ÚT 2-1.114 Közúti jelzőtáblák. – A jelzőtáblák megtervezése, alkalmazása, és elhelyezése” előírásai alapján kell kihelyezni.
3.3. Egyéb feltételek:
3.3.1. A közúti forgalomban a rendezvény résztvevőinek a közúti közlekedés szabályait be kell tartani, erre a figyelmüket fel kell hívni, továbbá a rendezvény miatti forgalomkorlátozásról a lakosságot a médiák útján tájékoztatni kell melyekről a jogosultnak kell gondoskodni.
3.3.2. A rendezvény befejezése után a jogosultnak a közutat, a közterületeket a rendezvénnyel összefüggésben keletkezett szeméttől, szennyeződéstől meg kell tisztítani, a közutat a rendeltetésének megfelelően eredeti állapotában a forgalom részére azonnal vissza kell adnia.
3.3.3. Jelen közútkezelői hozzájárulás nem mentesít az egyéb engedélyek beszerzésének kötelezettsége alól.
3.3.4. A rendezvényről értesíteni kell a tűzoltóságot, mentőket és a katasztrófavédelmi igazgatóságot.
4. Vegyes rendelkezések:
3.1. A rendezvénnyel kapcsolatos minden felelősség, annak szervezőjét terheli.”
I N D O K O L Á S
3.) A Mohácsi Kossuth Teátrum-Művelődési Ház 2023. augusztus 19-én Mohács Nemzetközi Néptáncfesztivál keretében felvonulást szervez.
A rendezvény zavartalan és biztonságos lebonyolítása érdekében szükséges a város területén a Vörösmarty utca – Szabadság utca, a forgalom előli ideiglenes lezárása, és a város egyéb területein a forgalmi rend ideiglenes megváltoztatása.
Amennyiben a határozatban foglaltakat végrehajtják, úgy a rendezvény lebonyolításának rendőri biztosítás mellett akadálya nincs.
Mindezek alapján a rendelkező részben foglaltak szerint határoztam.
Mohács, 2023. augusztus 10.
Dr. Kovács Mirella sk.
I. Báta-Mohács Lovagi Zarándoklat
H A T Á R O Z A T
A Közúti Közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. 14. § (1) bekezdése, valamint e törvény végrehajtására kiadott 30/1988. (IV.21.)MT rendelet alapján ideiglenes forgalomkorlátozást rendelek el Mohács város területére 2023. augusztus 24. 6.00-tól – 2023. augusztus 27. 24.00 óráig az alábbiak szerint:
1.) Tér részleges lezárását (jelzőszalaggal) 2023. augusztus 24.-én 6.00-tól 2023. augusztus 26.-án 12:00-ig, valamint a tér teljes lezárását és „Tér lezárva” tábla kihelyezését rendelem el 2023. augusztus 26-án 12.00 óra és 2023. augusztus 27-én 24.00 óra között.
• Szabadság utca - Arany János utca kereszteződésben (Széchenyi tér bejárat jelzőszalaggal lezárva)
2.1 A kivitelezés/tevékenység során betartandó műszaki, építési, forgalomtechnikai feltételek:
2.1.1 A fenti útszakaszok rendezvény lebonyolítására való alkalmasságáról a rendezvény szervezője köteles helyszíni bejárás útján meggyőződni.
2.1.2. Az útlezárás időtartamára ideiglenes jelleggel terelőútvonalat kell kijelölni. A lezárt útszakaszon a forgalomkorlátozás szabályszerűségéről, a terelőutak kijelöléséről, a jelzések elhelyezéséről az engedélyes köteles gondoskodni.
2.2. Ideiglenes forgalomkorlátozásra vonatkozó feltételek:
2.2.1. A közút nem közlekedési célú igénybevétele során a közúti forgalom biztosítására rendőri irányítást kell megrendelni.
2.2.2. Az ideiglenes forgalomkorlátozás/terelés során a megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművek – mentő, tűzoltó, rendőrség, stb. – áthaladását biztosítani kell.
2.2.3. Az ideiglenes forgalomkorlátozás / terelés során a menetrend szerint közlekedő autóbuszok áthaladását az érintett járatüzemeltető társaságokkal előzetesen kötendő megállapodás szerint kell biztosítani.
2.2.4. Az ideiglenes forgalomkorlátozó jelzőtáblákat az „Útügyi Műszaki Előírás ÚT 2-1.114 Közúti jelzőtáblák. – A jelzőtáblák megtervezése, alkalmazása, és elhelyezése” előírásai alapján kell kihelyezni.
2.3. Egyéb feltételek:
2.3.1. A közúti forgalomban a rendezvény résztvevőinek a közúti közlekedés szabályait be kell tartani, erre a figyelmüket fel kell hívni, továbbá a rendezvény miatti forgalomkorlátozásról a lakosságot a médiák útján tájékoztatni kell melyekről a jogosultnak kell gondoskodni.
2.3.2. A rendezvény befejezése után a jogosultnak a közutat, a közterületeket a rendezvénnyel összefüggésben keletkezett szeméttől, szennyeződéstől meg kell tisztítani, a közutat a rendeltetésének megfelelően eredeti állapotában a forgalom részére azonnal vissza kell adnia.
2.3.3. Jelen közútkezelői hozzájárulás nem mentesít az egyéb engedélyek beszerzésének kötelezettsége alól.
2.3.4. A rendezvényről értesíteni kell a tűzoltóságot, mentőket és a katasztrófavédelmi igazgatóságot.
3. Vegyes rendelkezések:
3.1. A rendezvénnyel kapcsolatos minden felelősség, annak szervezőjét terheli.
I N D O K O L Á S
A Történelmi Hadi Akadémia Alapítvány és Mohács Város Önkormányzata szervezésében a Széchenyi téren az első Báta-Mohács Lovagi Zarándoklat kerül megtartásra.
A rendezvény zavartalan és biztonságos lebonyolítása érdekében szükséges a város területén a Széchenyi tér forgalom előli ideiglenes lezárása, és a város egyéb területein a forgalmi rend ideiglenes megváltoztatása.
Amennyiben a határozatban foglaltakat végrehajtják, úgy a rendezvény lebonyolításának akadálya nincs.
Mindezek alapján a rendelkező részben foglaltak szerint határoztam.
Mohács, 2023. augusztus 10.
Dr. Kovács Mirella sk.
II. Mohácsi Nemzetiségi Vásár
H A T Á R O Z A T
A Közúti Közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. 14. § (1) bekezdése, valamint e törvény végrehajtására kiadott 30/1988. (IV.21.)MT rendelet alapján ideiglenes forgalomkorlátozást rendelek el Mohács város területére 2023. augusztus 31. 20.00 órától – 2023. szeptember 3. 20.00 óráig az alábbiak szerint:
1.) „Tér lezárva” tábla kihelyezését rendelem el 2023. augusztus 31-én 20.00 óra és 2023. szeptember 3-án 20.00 óra között.
• Szabadság utca - Arany János utca kereszteződésben (Széchenyi tér bejárat jelzőszalaggal lezárva)
2.1. A kivitelezés/tevékenység során betartandó műszaki, építési, forgalomtechnikai feltételek:
2.1.1. A fenti útszakaszok rendezvény lebonyolítására való alkalmasságáról a rendezvény szervezője köteles helyszíni bejárás útján meggyőződni.
2.1.2. Az útlezárás időtartamára ideiglenes jelleggel terelőútvonalat kell kijelölni. A lezárt útszakaszon a forgalomkorlátozás szabályszerűségéről, a terelőutak kijelöléséről, a jelzések elhelyezéséről az engedélyes köteles gondoskodni.
2.2. Ideiglenes forgalomkorlátozásra vonatkozó feltételek:
2.2.1. A közút nem közlekedési célú igénybevétele során a közúti forgalom biztosítására rendőri irányítást kell megrendelni.
2.2.2. Az ideiglenes forgalomkorlátozás/terelés során a megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművek – mentő, tűzoltó, rendőrség, stb. – áthaladását biztosítani kell.
2.2.3. Az ideiglenes forgalomkorlátozás / terelés során a menetrend szerint közlekedő autóbuszok áthaladását az érintett járatüzemeltető társaságokkal előzetesen kötendő megállapodás szerint kell biztosítani.
2.2.4. Az ideiglenes forgalomkorlátozó jelzőtáblákat az „Útügyi Műszaki Előírás ÚT 2-1.114 Közúti jelzőtáblák. – A jelzőtáblák megtervezése, alkalmazása, és elhelyezése” előírásai alapján kell kihelyezni.
2.3. Egyéb feltételek:
2.3.1. A közúti forgalomban a rendezvény résztvevőinek a közúti közlekedés szabályait be kell tartani, erre a figyelmüket fel kell hívni, továbbá a rendezvény miatti forgalomkorlátozásról a lakosságot a médiák útján tájékoztatni kell melyekről a jogosultnak kell gondoskodni.
2.3.2. A rendezvény befejezése után a jogosultnak a közutat, a közterületeket a rendezvénnyel összefüggésben keletkezett szeméttől, szennyeződéstől meg kell tisztítani, a közutat a rendeltetésének megfelelően eredeti állapotában a forgalom részére azonnal vissza kell adnia.
2.3.3. Jelen közútkezelői hozzájárulás nem mentesít az egyéb engedélyek beszerzésének kötelezettsége alól.
2.3.4. A rendezvényről értesíteni kell a tűzoltóságot, mentőket és a katasztrófavédelmi igazgatóságot.
3. Vegyes rendelkezések:
3.1. A rendezvénnyel kapcsolatos minden felelősség, annak szervezőjét terheli.
I N D O K O L Á S
A Mohácsi Nemzetiségi Önkormányzatok (roma, német, horvát, szerb) szervezésében a Széchenyi téren Nemzetiségi Vásár kerül megtartásra.