December 6-án a nagyszakállú sokfelé ellátogatott városunkban. Gyerekek és felnőttek egyaránt örömmel fogadták mindenütt…
Elsőként a Kórház Úti Meixner Iskolába vezetett az útja, most is a Mohácsi Roma Önkormányzat elnöke, Kovács István és képviselői, partnerei jóvoltából. Aki nem volt ott, sajnálhatja, hogy nem hallhatta-láthatta azt az őszinte üdvrivalgást, örömöt, amellyel a Mikulást fogadták a kisdiákok és az ovisok, akik versekkel, körtáncokkal, mondókákkal köszönték meg a sok szép ajándékot. A gyerekek kedvencét polgármesterünk, Pávkovics Gábor is elkísérte.
Délután az Egyesített Szociális Intézményben a Brodarics Óvoda ifjú Mikulásai léptek színre kedves kis műsorukkal. A megjelenteket Varga Veronika, az intézmény vezetője köszöntötte, aki egyúttal I. Adventi Vásárukat is megnyitotta. Ünnepi gondolatait polgármesterünk azzal zárta: a Karácsony, a szeretet ünnepe, amelyet úgy várunk mindannyian, hitet kell, hogy adjon az embereknek e zűrzavaros világban. És békét, mert arra most nagyon nagy szükségünk van…
Szívből jött a dal a műsor zárásaként: Iváncsits Tamás és családja az ünnepvárás legszebb, vallásos énekeit hozták el a jelen lévő, közel 60 lakónak és a vendégeknek.
Nem volt unalmas az élet a Busóudvarban sem, ahol egésznapos program várta a kicsiket és szüleiket: különféle foglalkozások, játékok, csillámtetkó-készítés, közös dalolás fokozta az izgalmakat, amikor is a Mikulás végre kiosztotta ajándékait a busófigurák sorfala között…