MINDEN PÁLYÁZÓT TÁMOGATNAK
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat idén megjelent, 2023. évi kiírására nyolcvanhat „A” és négy „B” kategóriás pályázat érkezett be határidőre városunk polgármesteri hivatalába. Jó hír az érintetteknek, hogy a pályázatok átvizsgálása után az értékelők valamennyi ilyen igényt támogathatónak találtak, persze eltérő mértékben.
2010 óta „hagyomány”, hogy önkormányzatunk anyagilag is támogatja a felsőoktatásban tanuló hallgatókat. Az elmúlt 23 kiírást követően mintegy 3.500, főiskolán, egyetemen tanuló tanuló mohácsi fiatalnak mintegy 100 millió forint támogatást adott az önkormányzat, melyet a felsőfokú intézmények ugyanekkora összeggel kiegészítettek.
A friss döntés értelmében a megítélt támogatások az alábbiak (a család hivatalosan igazolt, egy főre jutó, havi keresete alapján):
„A” kategóriában tizennégyen havi 5.000, ötvenöten 4.500, tizenhatan 4.000ft/hó támogatásban részesülnek. A folyósítás 2023. februárjától indul, időtartama 10 hónap.
Idén fordult először elő, hogy egy pályázó nem kaphatott támogatást, mert tanulmányait 2023. január 31-éig befejezi.
Ami a „B” kategóriásokat illeti, itt három hallgató havi 4.500, egy fő 4.000 forintra számíthat az önkormányzattól, a startot ez esetben a jövő év szeptembere jelenti, ez a fajta anyagi segítségnyújtás három esztendőre szól.
Az elmúlt 3 évben „B” kategóriát elnyert hallgatók támogatásra 740.000 Ft-ot fordítottak. Nincs változás abban sem, hogy a felsőfokú oktatási intézmények az önkormányzati támogatást azzal azonos mértékben, összegben kiegészítik és azt a hallgató számlájára utalják. Az elnyert támogatásról a pályázat központi véglegesítését követően a pályázók e-mailben értesítést kapnak.
A képviselő-testület egyhangúlag döntött arról, hogy a 2023. évi költségvetésben biztosítja a szükséges, közel 5 millió Ft-ot.