Pár hete adtuk hírül, hogy előkészítés alatt áll egyik legforgalmasabb utcánk, a Baross rekonstrukciója. Beszámolónk arra is kitért, hogy a teljes útfelület és útpálya rehabilitációja szerepel a tervekben. Nos, időközben e fontos, nagyforgalmú utca egyik szakaszán már vadonatúj aszfaltszőnyegen közlekedhetünk: első körben a Rákóczi utcának az Eszéki útig tartó részét állították helyre a napokban, s az év második felében ad feladatot a Rákóczitól a Jókai utcáig húzódó szakasz felújítása.
A szóban forgó, néhány száz méteres utcarész rendbetételére a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. pályázott, mivel kompra vezető útról van szó. Ugyanitt a víziközművet érintő munkákra is sor kerül. Folytatás tehát ősszel, az ütemezésről, az akkor esedékes közlekedési, forgalmi változásokról időben tájékoztatjuk Olvasóinkat.
- Önkormányzat
- Önkormányzati rendeletek
- Képviselő testület
- Állandó bizottságok
- Részönkormányzat
- Nemzetiségi Önkormányzatok
- Önkormányzati díjazottak, kitüntetettek
- Nemzetközi kapcsolatok
- Közérdekű adatok
- Duna Senior Apartmanház
- Mohács Kártya
- Választás
- Önkormányzati rendeletek
- Képviselő testület
- Állandó bizottságok
- Részönkormányzat
- Nemzetiségi Önkormányzatok
- Önkormányzati díjazottak, kitüntetettek
- Nemzetközi kapcsolatok
- Közérdekű adatok
- Duna Senior Apartmanház
- Mohács Kártya
- Választás
- Polgármesteri hivatal
- Információk
- Menza befizetés
- Nevelési, oktatási intézmények
- Egészségügyi, szociális intézmények
- Önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozások
- Orvosi körzetek
- Vízállás
- Vásárnaptár
- Várostérkép
- Városi TV Mohács
- Régi honlap elérése
- Éves rendezvénynaptár 2024
- Közterület-Felügyelet
- Menza befizetés
- Nevelési, oktatási intézmények
- Egészségügyi, szociális intézmények
- Önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozások
- Orvosi körzetek
- Vízállás
- Vásárnaptár
- Várostérkép
- Városi TV Mohács
- Régi honlap elérése
- Éves rendezvénynaptár 2024
- Közterület-Felügyelet
- Önkormányzat
- Önkormányzati rendeletek
- Képviselő testület
- Állandó bizottságok
- Részönkormányzat
- Nemzetiségi Önkormányzatok
- Önkormányzati díjazottak, kitüntetettek
- Nemzetközi kapcsolatok
- Közérdekű adatok
- Duna Senior Apartmanház
- Mohács Kártya
- Választás
- Önkormányzati rendeletek
- Képviselő testület
- Állandó bizottságok
- Részönkormányzat
- Nemzetiségi Önkormányzatok
- Önkormányzati díjazottak, kitüntetettek
- Nemzetközi kapcsolatok
- Közérdekű adatok
- Duna Senior Apartmanház
- Mohács Kártya
- Választás
- Polgármesteri hivatal
- Információk
- Menza befizetés
- Nevelési, oktatási intézmények
- Egészségügyi, szociális intézmények
- Önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozások
- Orvosi körzetek
- Vízállás
- Vásárnaptár
- Várostérkép
- Városi TV Mohács
- Régi honlap elérése
- Éves rendezvénynaptár 2024
- Közterület-Felügyelet
- Menza befizetés
- Nevelési, oktatási intézmények
- Egészségügyi, szociális intézmények
- Önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozások
- Orvosi körzetek
- Vízállás
- Vásárnaptár
- Várostérkép
- Városi TV Mohács
- Régi honlap elérése
- Éves rendezvénynaptár 2024
- Közterület-Felügyelet
- Turizmus