’56 csodája
Október 21-én pénteken délután kisebb csoport várta a Tomori és a Dózsa György utca sarkán, hogy kezdetét vegye az 1956-os forradalom és szabadságharc emléke előtti főhajtások sora. Itt, a Munkástanács-emléktáblánál Cserdi Áron tette fel azt a kérdést, hogy ünnep vagy megemlékezés tisztelegni a 66 évvel ezelőtti események előtt? A válasz az volt: lehet mindkettő, azt viszont aligha vitathatja bárki is: november 4-étől ugyan vérbe fojthatták a forradalmat, hatását azonban nem lehetett semmissé tenni. És nem véletlenül hangoztatták annyian a rendszerváltás idején és azóta is, hogy ’56 nélkül 1989, a szabad Magyarország megszületése sem következhetett volna el. Olexa László, a MOFA Munkástanácsának elnöke, aki a sorsfordító napok tiszteletére írt saját versét is elszavalta ez alkalomból, egyebek mellett azt hangsúlyozta: a munkástanácsok küldetése többek között, hogy ne engedjék feledésbe merülni az akkori dicső napokat, a kenyerüket a két kezükkel keresők bátor kiállását a legszentebb dolog, a magyar szabadság ügye mellett.
Perényi József, a Mecseki Munkástanácsok Szövetségének elnöke és Bélavári Ferenc egyaránt arra emlékeztettek: a Munkástanácsok ’56-os szerepének feldolgozásával még adós a történettudomány, a sorsfordító napokat sokkal jobban érthetnénk meg, ha e hiányosságokat felszámolnák a kutatók, történészek – hangoztatták, hozzátéve: az ismert és elismert, pár éve elhunyt vitéz Molnár Lajoson kívül mások is dolgoztak az itteni események alakulásában döntő szerepet játszó TEFU-nál, akiket cselekedeteikért, bátor kiállásukért börtönbe zártak. Dankó István, Járai István és mások neve nem szabad, hogy feledésbe merüljön – hallhattuk. A három órakor kezdődő főhajtás az emléktábla megkoszorúzásával ért véget.
Fél öt után pár perccel térzene csalogatta a Deák téren folytatódó főhajtás közönségét: a Dobos József vezetett Ifjúsági Fúvószenekar által előadott indulók után koszorúzásra került sor. Az itteni Hősi Emlékmű középpontjában 1996 óta áll az a hatalmas, kocka-alakú kőtömb, amely 1956 dicsősége és a forradalom áldozatai előtt tiszteleg. Az önkormányzat vezetőin kívül számosan helyezték el a kegyelet virágait és mécseseit e mementónál.
A Kossuth Teátrum és Művelődési Ház színháztermében megtartott városi ünnepségen Hetényi Ágnes konferálásában idéztük fel az október 23-ától kezdődő eseményeket. Az MTÁI Brodarics István Iskolájának fiataljai kronologikus sorrendben mutatták be a főbb történéseket: a százezrek részvételével Pesten zajló, békésen induló tüntetést, az első, lelkesítő napokat, amikor még élt a hit, hogy valóban le lehet rakni egy emberségesebb, valóban demokratikus, félelmek nélküli világ alapjait. Az előadott versek, naplórészletek, dalok remekül követték az események hangulatváltozását, a forradalom elárulását, a szabadság eszméjének erőszakkal, tankokkal, gyilkos sortüzekkel való eltiprását. A főhajtás végén korabeli ruhákban, lehajtott fejjel, bőrönddel a kézben egy háromfős család ballagott lassan a képzeletbeli országhatár felé: a jelenet remekül érzékeltette, hogy az akkoriban Nyugatra igyekvő százezrek nem csupán otthonuknak, s Magyarországnak, de a szabadság reményének is fájdalmas búcsút intettek.
Ünnepi beszédében Szekó Zsófia emlékeztetett arra is: az 1956-os forradalom a leverése ellenére nagy hatást gyakorolt Európa későbbi történetére. Megmutatta azt, hogy a hatalmas elnyomó szovjet birodalommal szembe lehet szállni. Segíthetett az 1968-as prágai tavasz megszületésében, a lengyelországi Szolidaritás Mozgalom létrejöttében. Sőt, fontos láncszem volt a berlini fal lebontásában is – hallhattuk önkormányzati képviselőnktől. Hozzátette: bár a Nyugat és az USA magára hagyták hazánkat, ma itt vagyunk és emlékezünk. Emlékezünk a hősökre, és erőt merítünk ebből az emlékezésből. 1956. október 23-án Budapesten csoda történt. Igaz, hogy mindössze 12 napig tartott ez a csoda, de szellemét a mai napig megőrizte… 1956 a szabadság ünnepe. Az ünnep pedig a múltunk által ránk ruházott felelősség vállalása. Őseink tisztelete a jelen és a jövő alapja. Arra késztet minket, hogy méltók legyünk az előttünk járók tetteihez… – mondta végül Szekó Zsófia.
A főhajtás a Szózat közös eléneklésével zárult.
