Egy kis türelmét kérjük, keressük az Ön számára legjobb ajánlatot.

Nemzetközi Néptánc-fesztivál

Időpont: 2017. augusztus 17-20.

1996 óta minden év augusztusának kiemelkedő programja. Évente 10-12 együttes szerepel. A

mohácsi csoportok mellé 6-7 együttest hívnak külföldről, valamint 2 hazai magyar

tánccsoportot. A rendezvény kezdeti célja a cserekapcsolat kiépítése volt a város néptánc

együtteseinek a részére. A fellépések négy napon át tartanak, az esti órákban. A program első

háromnapos bemutatóját a menettánccal összekötött gálaműsor zárja. A látogatók száma

1800-2000fő/ nap. A táncfesztivál kuriózuma, hogy minden este az aznap fellépő

tánccsoportok táncházakat is tartanak, így az érdeklődők aktívan vehetnek részt a táncesten.

Az idei évben a következő országokból várjuk a fellépő csoportokat: Bulgária, Franciaország,

Horvátország, Lengyelország, Litvánia, Románia, Törökország. A helyi mohácsi

tánccsoportokon (Mohács Nemzetiségi Néptáncegyüttes, Zora Táncegyüttes, Újhold

Néptáncegyüttes) kívül, Kiskunhalasról a Halas Táncegyüttes és Kalocsáról a Piros Rózsa

Táncegyüttes teszi teljessé a fesztivál résztvevőinek listáját.

Rendező: Mohács Város Önkormányzata

https://www.facebook.com/mohacsineptancfesztival

  • Hírek, aktualitások:

    • Vince napi Bormustra

      Vince napi Bormustra

      Jön a mohácsi Vince-napi Bormustra, három napig adhatók le a minták Január 21-én, szombaton tartják Mohácson az immáron VIII. Vince-napi...

    • A Busóudvar téli nyitva tartása

      A Busóudvar téli nyitva tartása

      Busóudvar téli nyitvatartása (november 2-től): Hétfő-Péntek: 8.00-16.00-ig Szombat-Vasárnap: 9.00-16.00-ig Interaktív kiállítással,...

További hírek, aktualitások »
Hírdetés helye
Szent János Hotel
Pick

Keresés: