Busóudvar - Mohács Busóudvar

Busóudvar - Mohács

Egész évben a busók földjén

Mohács büszkesége a hat napon át tartó télűző népszokás, a Busójárás, melyet az Unesco 2009-ben az emberiség szellemi kulturális örökségének nyilvánított.

A városközpontban létrehozott Busóudvar komplexum célja, hogy az érdeklődők az év minden napján megismerhessék a több évszázados farsangi népszokást, ízelítőt kapjanak annak páratlan hangulatából. Egy 400 négyzetméteres, U alakú, árkádokkal szegélyezett ház ad otthont kiállításnak, mely az átélhető hagyomány otthona.

Olyan alkotóműhely, ahol ápolják az ősi népszokásokat, őrzik a népi mesterségek örökségét. Olyan közösségi tér, ahol szellemi örökségünk fontos kincseit nem csupán megőrzik, de nap mint nap átélhető élménnyé formálják. Az épületben busó öltözékek és a hagyományőrzők által használt kellékek, egy berendezett sokac ház láthatók, a hangulatot pedig fokozza a busók máglyáját idéző fény- és hangjáték.

A látogatók a Busóudvar négy látványműhelyében betekintést nyernek a rendezvényhez kapcsolódó helyi kézművesek tevékenységébe is. A szolgáltatásokat egy étterem és kávézó teszi teljesebbé.

A videóban az intézmény vezetője Rosta Endre elmeséli a Busóudvar programjait a Mohácsi Busójárás ideje alatt.

Csütörtök

10:00 Gyermekrajz kiállítás eredményhirdetés

Mohács óvodásainak és iskolásainak ünnepélyes rajzpályázat eredményhirdetése és díjátadója.

A díjakat átadja: Kovács Mirella jegyző asszony

Péntek

10:30   „A hagyomány, ami átölel”

című gyermekrajz pályázat megnyitója a Busóudvarban

16:00 Juhász Balázs fotográfus kiállítás megnyitója

A mohácsi Busójárást bemutató "Átváltozás" című könyv bemutatója, és egyben a könyvben szereplő képanyag kiállításának megnyitója.

Szombat

11:00 Mohácsi ízek a Busóudvarban

- látványfőzés a Vesele Buše busócsoporttal, Mohácsi Sokacbab főzés és kóstoló

Vasárnap

9:30 – 11:00 Ismerkedés a télűző busókkal

Beöltözés, mulatozás, ágyú lövések és minden ami a Busó életérzést jelenti

További programok a Mohácsi Busójárásról itt elérhetőek

Busóudvar